aranyba befektetni

Hogyan lehet aranyba befektetni? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, ezért ebben a cikkemben szeretném bemutatni, hogy milyen formában és hol lehet ezt megtenni. Ezen kívül megosztok 5+1 lehetőséget, amik segítsével könnyedén tudsz aranyba fektetni.

📖 MIT KELL TUDNI AZ ARANY ÁRFOLYAMÁRÓL?

Egyik előző facebook bejegyzésemben (ITT) felhívtam a figyelmet arra, hogy az arany árfolyama újabb rekordot ért el. Ezzel kapcsolatban sokan kérdezték, hogy megéri-e még, illetve hogyan lehet aranyba befektetni. Az alábbi grafikonon láthatod az arany árfolyamának változását az elmúlt 5 évben.

arany árfolyama

Forrás

Jól látható, hogy 5 éven belül kb. 1.500 eurós szintről 3.000 euróra emelkedett az arany árfolyama, vagyis megduplázódott ez idő alatt. 😱

🆙 MIKOR NŐHET AZ ARANY ÁRFOLYAMA?

Általánosságban elmondható, hogy az arany árfolyam alacsony kamatkörnyezetben, inflációs időszakban vagy válságok idején emelkedhet. Ugyanis ilyenkor sok befektető keres olyan vagyontárgyakat, melyek esetében reméli, hogy a befektetett pénze megőrzi a reálértékét (korábbi cikk erről ITT). Ilyen befektetés lehet például az ingatlan, mely nagy tőkét igényel (önerő). Ezen kívül még ilyenek lehetnek az alternatív befektetések, amiket egy korábbi cikkemben (ITT) már bemutattam.

A legnagyobb hatást az arany árfolyamára a világ központi bankjai gyakorolják úgy, ha elkezdenek aranyat nagy tételbe vásárolni vagy eladni. Az elmúlt időszakban az első folyamat volt megfigyelhető, azaz a világ központi bankjai arany felvásárlásba kezdtek. Ezt a tendenciát mutatja be a következő ábra is. Látható, hogy a 2008-as válság óta évről évre emelkedik a központi bankok aranytartaléka.

aranytartalék

Forrás

🤷 MILYEN FORMÁBAN LEHET ARANYBA BEFEKTETNI?

A legfontosabb mielőtt aranyba fektetsz, hogy tisztázd az egyik legalapvetőbb kérdést: direkt vagy indirekt módon szeretnél befektetni? De mi is a két befektetés közötti különbség? A direkt befektetés az, amikor a nemesfémet (például aranyat) fizikai formában veszed meg, azaz például aranypénzt veszel, amit utána ténylegesen a kezedbe tudsz venni. Indirekt mód pedig az összes többi befektetési mód, mint például:

  • Nemesfém Befektetési Alap
  • ETF (Index: Nemesfémek)
  • Nemesfém részvény
  • Különböző részesedések

Tehát alapvetően ez az 5 lehetőséged (1 direkt és 4 indirekt) van arra, hogy egyszerűen és költséghatékonyan nemesfémekbe fektess. Most pedig nézzük meg egyenként ezeket a lehetőségeket.

🪙 HOGYAN LEHET DIREKT ARANYBA BEFEKTETNI?

A direkt befektetési forma a befektetők körében az egyik legnépszerűbb mód. Természetesen ebben az esetben a népszerűséghez hozzájárul az a pozitív érzés is, amikor az ember egy arany pénzérmét a kezében tart. Emellett sajnos a pénzügyi intézményekbe vetett bizalom csökkenése miatt is egyre többen vásárolnak befektetési aranyat. Egyik előnye ennek a fajta arany befektetésnek, hogy az értéknövekedés egyedül az arany vagy ezüst világpiaci árának változásától függ. Nincs semmilyen más faktor, ami hatást gyakorolhatna rá. Nem úgy, mint az indirekt befektetéseknél. Hátránya viszont az árkülönbség a vételi és az eladási árak között (spread). Továbbá a tárolás is költségbe kerül (széf bérleti díj).  Azoknak a befektetőknek, akik a direkt befektetést részesítik előnybe, a következő pénzérmék jöhetnek szóba:

  • Krugerrand
  • Maple Leaf
  • American Eagle
  • Wiener Philharmoniker
  • Nuggets

💻 HOGYAN LEHET INDIREKT ARANYBA BEFEKTETNI?

Az indirekt befektetési formák esetében többféle lehetőség áll rendelkezésünkre, mint például:

Nemesfém vagy arany befektetési alapok

Ezen alapok lehetnek nyílt vagy zárt végűek. Azonban van egy fontos különbség a kettő között. A nyílt végűek általában arany és ezüst részvényeket tartanak a portfóliójukban, tehát részvényalapok. A zárt végűek viszont az összegyűjtött tőkét általában projektekbe fektetik be, mint például aranybánya üzemeltetése vagy ezüst kitermelése. Ebben az esetben a befektető sokkal nagyobb kockázatot vállal, mint a nyílt végű alapoknál, mivel a zárt végűek esetében nincs kockázat megoszlás (csak egy projektbe fektet így, ha az nem jól megy, akkor az egész alap veszélybe kerülhet). Ezért a zárt végű nemesfém alapok csak tapasztaltabb, nagyobb vagyonnal rendelkező befektetők számára ajánlottak, akik tudnak és képesek magasabb kockázatot vállalni.

ETF: Exchange Traded Funds

Ezen befektetési forma sokkal rugalmasabb és költséghatékonyabb az előzőnél. Ahogy már említettem ezek olyan passzív befektetési alapok, melyek egy indexet követnek le. A lekövetett index esetében nem feltétlenül van szó egy részvényindexről, hanem lehet nyersanyag vagy nemesfém index is. Az ETF esetében természetesen sokkal szélesebb körben kerül a pénz befektetésre (nem úgy, mint a zárt nemesfém befektetési alapok esetében, ahol egy projekt képzi a befektetés tárgyát), így jobban eloszlik a befektetés kockázata. Ezek az ETF-ek befektethetnek például:

  • aranyba
  • ezüstbe
  • nyersolajba
  • vagy például búzába

Ezért mindenképpen gondold át a befektetésed kiválasztásakor, hogy olyan ETF-et szeretnél, ami csak nemesfémbe fektet vagy szóba kerülhet olyan is, ami mondjuk részben nyersanyagokat tartalmaz, vagy egy nyersanyag indexet képez le. Előny egy ETF befektetés esetében a széles körű, diverzifikált portfólió (lásd előző cikkem ITT) a befektetés rugalmassága (napi tőzsdei kereskedés), a gyors hozzáférhetőség, a viszonylag szolid hozam és természetesen a minimális befektetési összeg (már pár eurótól lehetséges). Továbbá lehetséges rendszeres megtakarítási programot is indítani, aminél havi vagy negyedéves szinten tudsz befektetni. Ilyen havi szintű megtakarítást indíthatsz ITT.

Nemesfém vagy arany részvény

Ezekkel a részvényekkel a tőzsdén tudsz kereskedni. Ebben az esetben olyan részvénytársaság részvényét vásárolod meg, melyek üzleti tevékenysége a nemesfémekhez vagy aranyhoz köthető. Ilyen cégek a következő ágazatokban tevékenykednek:

  • arany vagy ezüstbánya üzemeltetés
  • tőzsdén jegyzett nemesfém kereskedő
  • ékszeripar

Részesedések

Ezek olyan tőzsdén kívüli befektetéseket jelentenek, melyek magukba foglalnak egy úgynevezett vagyontárgyi kölcsönt. Ez a fajta kölcsönnyújtási forma az utóbbi időben egyre népszerűbb. De hogy is működik ez? Például egy nemesfém kereskedőnél veszel nemesfémet aranytömb formájában. Majd ez az aranytömb egy a kereskedő által üzemeltetett értékmegőrzőbe kerül elhelyezésre. Arra az időszakra amíg az aranytömbödet itt tárolod, egy előre meghatározott fix kamatot kapsz. Általában van lehetőséged az elhelyezett aranytömböt kiszállíttatni. Ez nagyon csábítónak tűnhet, de ebben az üzletágban sok megbízhatatlan cég tevékenykedik, ezért mindenképp tájékozódj, mielőtt belevágsz.

+1 Befektetési lehetőség

Lehetséges alternatív befektetés formájában is aranyba fektetni. Ebben az esetben részesülsz az arany árfolyamának emelkedéséből, ha például egy aranyozott luxusórát vásárolsz. Ilyen lehet például egy Rolex vagy Patek Philippe óra. Ezt a fajta befektetési lehetőséget már részletesen bemutattam egy előző cikkemben.

Ha azt gondolod, hogy nem tudsz megvenni egy ilyen luxusórát, mert nincs hozzá elég tőkéd, akkor tévedsz, mert van egy másik lehetőség is. Az Ajánlások részben bemutatott szolgáltatónál már 50 eurótól lehetséges résztulajdont vásárolni ilyen eszközökben. Továbbá az ingyenes számlanyitás mellé egy 20 eurós kezdő bónuszt is kapsz. Ha számlát szeretnél nyitni és befektetni, akkor ITT tudsz.

✍️ ÖSSZEGZÉS

Összességében mindenképp érdemes elgondolkodnod, hogy valamilyen formában nemesfémekbe vagy nyersanyagokba fektetsz, mivel ez a befektetési osztály teljesen máshogy korrelál a mindenki számára jól ismert részvényekkel vagy ingatlanokkal (részletes bemutatása ITT).

ℹ Ha segítségre lenne szükséged az elinduláshoz, akkor keress bizalommal! Hamarosan elérhető lesz ETF és részvény adatbankom, ahol ilyen és hasonló értékpapírok lesznek megtalálhatóak.

Addig is kövess a facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról.