tőzsdei ciklusok

Milyen tőzsdei trendek léteznek?

Ebben a cikkemben szeretném bemutatni a múltbéli tőzsdei trendeket, amik hatással bírnak a jelenlegi és ezáltal a jövőbeli ciklusokra is, konkrétan a Kondratjew ciklusokat. Az egyik előző cikkemben már írtam róla, hogy milyen tendenciák voltak megfigyelhetőek a múltban a világ top 10 cégeinek kapcsán. Ha még nem olvastad, akkor mindenképpen ajánlom figyelmedbe, hiszen ezek az események hatással lesznek a jövőbeli eseményekre is.

De röviden elmondható, hogy azok a cégek, amelyek a múltban vezető szereppel rendelkeztek, ezt a szerepüket a jelenben már elvesztették. Így nem érdemes pár cégre „fogadni”, hanem egy több lábon álló diverzifikált portfóliót kellene létrehozni. Ennek kapcsán szeretnék még további információkat megosztani a Kondratjew ciklusok bemutatásával.

📖 BEVEZETÉS

Ha szeretnénk komolyabban foglalkozni a témával és megérteni a múltbeli eseményeket, amik egy gazdasági fejlődés hátterében állhatnak, akkor feltétlenül meg kell említenünk két közgazdászt. Ők nem mások, mint Nikolai Kondratjew és Joseph Schumpeter.

Nikolai Kondratjew 1926-ban publikálta az egyik legjelentősebb munkásságát a The Long Waves of Economic Life. Publikációjában két típusú gazdasági ciklust különböztet meg: a középtávú és a hosszútávú ciklusokat, trendeket. A középtávú ciklus a kereslet és a kínálat függvénye, míg a hosszútávú ciklus a konjunktúra vagy föllendülés függvénye, mely 40-60 évig is eltarthat. Ennek az oka a paradigma váltás a gazdaságban, mely közvetlenül a technológiai újításokhoz köthető. Kondratjew a megállapításait Németországból, Franciaországból és Nagy Brittaniából gyűjtött tapasztalataiból merítette (akkoriban ezek jelentős gazdasági szereppel bíró országok voltak). Ezeket a megállapításokat Schumpeter fejlesztette tovább és nevezte el előszőr Kondratjew ciklusoknak.

🔁 TŐZSDEI CIKLUSOK ÉS TRENDEK MŰKÖDÉSE

A ciklusok alapvetően a következőképpen működnek, mindig van egy alap innováció, amely kiváltja az új ciklus kialakulását, mely az aktuális termelés, gyártás átalakításához vezet. Azaz fordulat következik be a termelésben egy új innovációnak köszönhetően. A jobb megértés érdekében nézzük meg a következő grafikont.

Tőzsdei trendek és ciklusok

Forrás

Alapvetőleg a cégek törekednek az újításokra azért, hogy gazdasági hasznot érjenek el. Más cégek pedig leutánozzák az úttörő vállalatokat és azok vívmányait, melyre az úttörő vállalatoknak reagálniuk kell, hogy ne veszítsék el a piaci vezető szerepüket. Ez pedig újfent maga után vonja a konkurencia reakcióját és fejlődését. Tehát az újítások megjelenése és azok leutánzása felgyorsítja a technikai fejlődést. Például a számítógép megjelenése a laptokok és a tabletek megjelenését vonta maga után.

📝 TŐZSDEI CIKLUSOK ÉS TRENDEK ELEMZÉSE

Most pedig nézzük meg hogyan működnek ezek a ciklusok. Alapvetőleg minden egyes ciklus 5 részből tevődik össze.

  1. Alap innováció megjelenése, például a gőzgép vagy vasúthálózat megjelenése (lásd ábra)
  2. Megjelenik a piacon egy felesleg, ami a pénzügyi tőke túlkínálata.
  3. Recesszió és visszaesés következik be.
  4. Régi innovációs technológia leváltása és egy új alap innováció megjelenése. Ez sokszor szociális változásokhoz és vagy zavargásokhoz, háborúhoz vezet.
  5. A kínálat elkezd szűkülni az új innováció megjelenésének köszönhetően. A piacon megjelenő kereslet viszont gondoskodik arról, hogy az alap innováció érvényesüljön.

Tőzsdei trendek és ciklusok

Forrás

A fenti ábrán látható fekete vonallal az S&P 500 teljesítménye 10 éves időszakra vetítve. Jól látható a ciklusok, trendek összefüggése ezen index változásával.

🧬 6. CIKLUS

Jelenleg, mint ahogyan azt a fenti ábráról is leolvasható, a 6. Kondratjew ciklusban vagyunk, melynek kezdete kb. a 2010-es évre datálható. Ezt a ciklust hívhatjuk Green Growth-nak, azaz fenntartható világgazdaságnak. Tehát ebben a ciklusban fő szerepet játszik az átállás a globális fenntartható gazdaságra. Továbbá új innovációival meghatározó lesz az egészségügy és géntechnika (Forrás).

📈 TENDENCIÁK A JELENLEGI CIKLUSBAN

Az első tendencia, hogy emberek világszinten egyre több pénzt adnak ki az egészségükkel kapcsolatos dolgokra. Például 2017-ben az USA-ban 3.500 milliárd dollárt fizettek az emberek egészségügyi szolgáltatásokra, míg 2023-ban ez 13.432 milliárd dollár volt. Ez azt jelenti, hogy hat év alatt majdnem megnégyszereződött.

egészségügyi kiadások

Továbbá megfigyelhető még ennél a ciklusnál, hogy a legnagyobb munkaadó szektor az egészségügyi szektor. Az alábbi ábrán látható az USA esetében, hogy néz ki a munkavállalók megoszlása egyes szektoronként 2013-tól napjainkig. A piros nyíl mutatja az egészségügyi és magán oktatási szektor munkavállalóinak arányát. Látható, hogy jelenleg ez a szektor rendelkezik a legtöbb alkalmazottal.

egészségügyi dolgozók

Forrás

Ezek mellett még jellemző erre a ciklusra a várható életkor emelkedése. Az alábbi ábrán zöld színnel jelölve látható az átlagéletkor növekedése 1820-tól (25,8 év) 2020-ig (72,4 év).

élethossz és egészségügy

Forrás

Ez azt vonja maga után, hogy minél tovább élnek az emberek, annál tovább lesz szükségük orvosi ellátásra, így többet fognak egészségügyi ellátásokat igénybe venni, vagyis több pénz adnak ki rájuk.

✍ ÖSSZEGZÉS

Tehát összességében elmondhatjuk, hogy lényeges egy széles látókörrel rendelkezni, mely nemcsak a befektetési döntésinkben lehet fontos, hanem az életünk más területein is. Emellett fontos nemcsak a jelen eseményeire koncentrálni, esetleg azokat túlértékelni és ezzel nem megfelelő következtetéseket levonni (recency bias).  A döntésink meghozatalában ebben a cikkben bemutatott Kondratjew ciklust is elemeznünk kell. Így elkerülhetjük a tipikus befektetői hibákat, melyeket nem tudatosan követünk el. A befektetések kapcsán fontos, hogy stratégiát kövessünk mely szilárd alapokon áll. Ennek a stratégiának hosszú távon kell működnie nem napi szinten. Segítség ehhez ITT.

👉 Mivel senkinek sincs varázsgömbje, ami megmutatná előre, hogy mibe érdemes fektetni, ezért fontos, hogy a portfóliónkban minél többféle eszköz legyen megtalálható. Így egy diverzifikált portfólióval felkészülhetünk a jövő nem várt eseményeire. Ennek a kialakításában lehet segítségedre majd az adatbankom.

ℹ Ha addig is segítségre lenne szükséged, akkor keress bizalommal ITT. Ha nem akarsz lemaradni további szakmai és objektív cikkeimről, akkor regisztrálj az ingyenes hírlevélre.

👣 Kövess facebookon is.